Az okos róka megússza, ha lop

A rókák télen sem vetik meg a könnyű zsákmányt. De a zsákmányszerzés nem mindig veszélytelen egy parlagi sas territóriumban, főleg, ha a sasok éppen otthon vannak, ahogy azt egy 2010-ben készült fotóm is mutatja.

Parlagi sas rókát támad.

A múlt hétvégén egy róka mulatságos akciót hajtott végre előttem. Láthatóan sokat tapasztalt már és tudta, hogy a sasok nem szívesen engednek más ragadozót a territórium legfontosabb területeire. Ezért amennyire csak tudta az etetőhelyet a bokrok takarásában közelítette meg, majd egy végső rohammal próbált húst lopni róla. Mivel a sasok nagyon közel ültek, folyamatosan rajtuk tartotta a szemeit, mialatt a lehető legtöbb húst igyekezett betömni a szájába.

 

Annyit, hogy egy nagyobb darab kétszer is kiesett belőle mire a hím sas egyértelmű nevelési szándékkal elindult a fáról. Mindez kevesebb, mint két perc alatt zajlott. Az utolsó pillanatban a rókának még sikerült betömnie a húsdarabot, de a fele máris kiesett a szájából, amint teljes erőből futva menekült a sas elől, egyenesen felém. Körülbelül 10 méterre tőlem észrevette az optikám frontlencséjét, egy rövid sokk és egy éles jobb fordulat után elinalt. Meglepetésében viszont kitátott a száját, amiből kiesett a maradék hús is! Pedig majdnem sikerült szegénynek! Nem erőltette a visszatérést…

Három óra múlva egy fiatalabb róka is tett egy hasonló kísérletet, de még el sem ért a húsig, valamiért hirtelen meggondolta magát…

A sasok szépen felügyelték a territóriumot, a hollókat és egy egerészölyvet is elkergettek a területről napközben. Tavaly ilyenkor már kotlott a tojó.

A március idén lassan győzi le a telet…

Feltöltöttem néhány képet az Új képek galériába.

Szép tavaszt, üdv: András

This entry was posted in Nincs kategorizálva. Bookmark the permalink. Follow any comments here with the RSS feed for this post. Post a comment or leave a trackback: Trackback URL.

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

*
*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>